2013. december 31., kedd

Újévi hagyományok

Ugye a lencsét, ami pénzt hoz a házhoz, már a lencsesaláta receptben is említettem. Együnk tehát sok lencsét. Emellett még rengeteg gasztro és más hagyomány kapcsolódik az óév utolsó és az újév első napjához. 

Együnk malacot, mert az betúrja a szerencsét, de ne együnk tyúkot, mert az kikaparja. Amit az év első napján teszünk, olyan lesz a következő év. A szemetet ne vigyük le, mert kidobjuk vele a jövő évi szerencsét, tilos mosni, teregetni, és bármit kölcsönadni, mert nehezen jön vissza a házhoz, ráadásul egész évben minden kifele megy majd onnan. 

Ennek ismeretében tegyünk mindent rendesen, szépen, és csodás évünk lesz:)

Boldog Új Évet!

Újévi lencsesaláta

Az év utolsó napja, az év utolsó főzéseinek egyike a malacsült és a sósrúd mellett ez a pikáns újévi lencsesaláta lett. Ma elbúcsúztatjuk az elmúlt évet, hangoskodunk, örömködünk, és közben az új esztendőre gondolva lencsét eszünk. Jó sokat:) Hogy jó gazdagok legyünk. És mivel a közétkeztetésben szerzett lencsefőzelék-emlékek nem mindenkiben keltettek bizalmat, ezért egy isztambuli ihletésű salátát készítek, sok sok lencsével, gránátalmával, tarhonyával és mazsolával. 

Gránátalmás lencsesaláta

Hozzávalók:

10 dkg lencse
10 dkg tarhonya
1 gárnátalma magjai
5 dkg mazsola, beáztatva
5 dkg mandula, felaprítva, megpirítva
1 csokor petrezselyem
1 csokor menta

öntet:
1 citrom leve
1 tk gránáalmaszirup, ha nincs, akkor 1 tk méz és gránátalma magjaiból kicsöpögő lé összekeverve
1 kk római kömény
4 ek olivaolaj
só, bors

Elkészítés:

A lencsét megfőzöm, ha konzerv átmosom és lecsepegtetem. A tarhonyát megpirítom, majd sós vízben 15 perc alatt megfőzöm, mint a tésztát, lecsepegtetem. Közben az öntethez összekeverem a citromlét a sziruppal, olajjal, fűszerekkel. Összekeverem a lencsét, a tarhonyát, a gárnátalma magokat, és a beáztatott mazsolát, ráöntöm az öntetet és pár órára békén hagyom. A végén rászórom a felaprított petrezselymet, a mentaleveleket, és megszórom mandulával.

Boldog Új Évet és Étvágyakat hozzá!

Az eredeti recept itt.

2013. december 20., péntek

Karácsonyi ötletbörze

Kisebb körkérdés intéztem a kollégákhoz, ha már ellátom őket finomabbnál finomabb ételekkel.
Mit szeretnél karácsonyra?

Teljesen vegyes válaszok születtek, lehet válogatni, ötletelni belőle még így az utolsó pillanatban is. Úgy érzem, hogy mára a legfontosabbá az együtt levés, a közös élmények az összetartozás vált.

Réka (25)
„Én általában mindennek örülök, de kétség kívül jobban szeretem az olyan ajándékokat, amiknek van is értelme. Nagy családunk van és általában mindenki megkérdezi, hogy mit szeretnék, mire lenne szükségem.
Amit az utóbbi években kaptam:
-          elektromos fogkefe
-          kék állólámpa (ikea) (ezt már rég kinéztem akkor)
-          ruha, ruha, ruha
-          kozmetikumok minden mennyiségben (kicsit személytelen, de ez mindig jöhet)
-          nagy teljesítményű hajszárító
-          HEGYALJA BÉRLET!!! szerintem ennek örültem a legjobban, pedig csak júliusban volt
-          babzsák fotel (meg ennek)
-          parfüm

Ebben az évben úgy érzem a ruháké lesz a főszerep. Szeretnék összegyűjteni egy új télikabátra vagy egy új cipőre. Az a baj, hogy ezek nem kis összegek, így ha ilyen nagy ajándékra vágyom, akkor úgy szokták, hogy összedobják nekem közösen, vagy egy részét, és én annak már nagyon nagyon örülök J Mivel ezt nem tudja más megvenni nekem, mert fel kell próbálni stb. és kicsit körülményes is vagyok ilyen dolgokban…
De egyébként az lenne a legjobb, ha nem lenne bolondok háza karácsonykor, csak nyugi, pihi J de nálunk ez kivitelezhetetlen…”

L (25)
„Meghitt karácsony a családommal /szeretteimmel, minden szerettem részére örömet okozni és boldognak lenni, jókat beszélgetni. Utazás, professzionális hajvasaló, Thomas Sabo karkötő, women secret pizsama”

Tamás (30)
Úgy érzem minden karácsonykor, hogy nem szeretnék semmit, de mire odakerülök mindig kitalálok valamit. Ha a tavalyira visszaemlékszem, épp számítógépet vettem, így azt kértem/vágytam, hogy beszálljanak az árába. De, hogy a fa alatt ne üljek „üres kézzel” ezért kaptam egy jelképes kis akármit.
Idén újra megkaptam a körkérdést, hogy mit szeretnék. Persze a válaszom újra az volt, hogy semmit. Aztán csak sikerült kitalálnom megint. Egy ideje testépítéssel foglalkozom, ezért ahhoz szükséges dolgokat kértem.
Átgondolva, jobban szeretem a praktikus ajándékokat. Hisz, ha belegondolunk mindenünk megvan, ami szükséges a mindennapokhoz, legyen szó praktikáról, vagy kikapcsolódásról. Nézzünk szét otthon J

J (30)
nagyon konkrét, nagyon egyedi:
„2005-óta vágyom az új kiadású, kétkötetes kislexikonra, de nem jött össze, és gyanítom, hogy már nem is fog, nem is tudom vesz-e még manapság valaki ilyen nagy könyveket…”

R (35)
„Utazás Firenzébe vagy magashegyi túra, rajztanfolyam, angol nyelvtanfolyam, okos szemüveg (Google Glass)”

 És ha még mindig nem tudjuk, mi legyen, akkor gondolkozzunk! Mit csinál, mit szeret, mit látott, mi romlott el/ment tönkre Neki, mit nem fog megvenni magának, pedig vágyik rá, sportol, eszik, főz, gubózik, mászkál, olvas? Na segítettem? 
És minden mellé főzzünk kivilekvárt, és díszítsük az üveg tetejét tortacsipkével! Nyami!

Békés Karácsonyt!

2013. december 17., kedd

Karácsonyi Bejgli, az eddigi legszebb!

Igazi Karácsonyi Bejgli készült. Épp most szedtem ki a sütőből a bejgli prototípusát, és el vagyok ájulva. Annyira, de annyira gyönyörű. Tudom, van akinek ez nem nagy fakszni, most sikerült nekem is elérni ezt az állapotot, repedésmentes, gyönyörű márványos felületű bejglit sütöttem! HURRÁ! Most már csak a többi ötezer receptet kell tökélyre fejlesztenem, kezdve a töltött káposztától, a húslevesen át, a szilvás gombócig, amitől ember lesz az ember lánya:)

De vissza a bejglihez. Fűszeres Eszter receptje, a töltelék pedig sokmindenkié. 

Bejgli
Hozzávalók:

A tésztához (3 rúd)
fél kilóliszt
50 gramm porcukor
5 gramm só
20 dkg vaj
1 tojás sárgája
120 gramm tej
12,5 gramm élesztő
+ 2 tojás a megkenéshez

Elkészítés:

A lisztbe belemorzsálom a vajat, Az élesztőt feloldom a tejben, de nem futtatom meg, és a többi hozzávalóval együtt belekeverem a lisztbe. 3 részre osztom, golyóvá formálom, és folpackkal letakarva fél órára hűtőbe teszem. Utána kinyújtom őket téglalap alakúra, a nyújtófával ütögetve a szélét, hogy szép egyenes legyen, kb 3 mm vékonyra. Megkenem a töltelékkel, az oldalain kihagyva 1,5 cm-es keretet, visszahajtom a tésztát, hogy a töltelék ne folyjon ki, feltekerem és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. Megkenem őket a tojássárgával hosszanti irányba és hideg helyre, én most a hűtőbe teszem. Amikor megszárad a tojás sárgája, bekenem a fehérjével kereszt irányba és megvárom, amíg ez is megszárad. Maradhat a hidegben egész éjszaka, én nem vártam, hanem tettem sütőbe. 180 fokos sütőben 25 percig sütöm. 

Mákos töltelék 2 rúdhoz (naná, ez a kedvenc)

20 dkg darált mák
10 dkg porcukor
1 ek meggylekvár
5 dkg mazsola beáztatva (rum/forró víz)
1 citrom reszelt héja
késhegynyi fahéj
0,4 dl tej ( ha kevés, picikét még lehet pótolni)

A porcukrot feloldom a tejben, felforralom, leforrázom vele a mákot, majd hozzákeverem a többi hozzávalót. Ne legyen nagyon nedves, épp csak kenni tudtam. Teljesen lehűtöm.

Diós töltelék (3 rúdhoz)

30 dkg darált dió
15 dkg porcukor
fél reszelt alma
1 ek sárgabaracklekvár
10 dkg mazsola
kis darab felaprított birsalmasajt
0,5 dl tej

A tejben feloldom a porcukrot, felforralom, leforrázom vele a diót, mint az előbb a máknál. A többi ízesítőt belekeverem és kihűtve töltöm be. 

És még lehet fokozni tovább gesztenyés töltelékkel, marcipános töltelékkel, ínyenceknek kakaós-fahéjas töltelékkel:) Étvágyakat!


Békés Karácsonyt Nektek!


2013. december 12., csütörtök

Ajándékok kisgyerekeknek

Egy rövid kis összefoglaló ennek a korosztálynak.

1. Egy nagyon jó kis kooperatív játék a kirakó, amiben nem egymás ellen, hanem egymással játszanak a gyerekek:

Erdei lakópark

2. Kézzel készült társasjátékkal is beújíthatunk. Igazi kincs, igazi magyar készítőktől. 


3. Cukibébi gyerekmondókás hajtogató a kisebb korosztálynak:

Tulipános Kiskirály, Játék, Magyar motívumokkal, Készségfejlesztő játék, Anyukám elevenítette fel ezt a régi mondókát a kis unokái számára, és mióta filcből elké..., Meska

4. A konyhából szerzett IKEA-s, gyurmázós forma:
SNÖKUL Csokoládé/marcipán formázó IKEA A formák segítségével könnyen elkészítheted saját csokoládé vagy marcipán édességeidet.
5. Rajzoláshoz tökéletes kellék a rajztábla, a mágneses rajztáblával egyetemben:
MÅLA Festőállvány IKEA A két különböző oldalú festőállványt a gyerekek többféle célra használhatják, mivel egyik oldala fehér, a másik fekete.

6. Gyerekkorom kedvence, az összeilleszthetős matrjoska baba. Rakosgattam, szétszedtem, tekergettem, illesztgettem, altattam, elbújtattam, egyszóval: imádtam:)

Matryoshka baba 5db 14cm

7. Egy hagyományos pisztoly. Igaz, elég fiús játék, de legalább fából van.

gumis pisztoly, Játék, Fajáték, Hagyományos egyszerű, könnyen kezelhető, vicces gyerekjáték.
A pisztoly csövén lévő vágat..., Meska

2013. december 9., hétfő

Narancstorta

A krém kóstolása közben mindig eldöntöm, hogy szakmát váltok és cukrász leszek. Ugyanerre a következtetésre jutok, miközben az elismerő szavakat hallom az elkészült remekmű elfogyasztása közben. Hja, hát nem egyszerű az élet, ez tény☺
Igazi karácsony elôtti, ünnepi ráhangolódós süteményt sütöttem, mandulás piskótával és narancsos krémmel, sült naranccsal a tetején.


Mennyei lett!

Hozzávalók:
6 tojás
5 ek cukor
9 ek. őrölt mandula
1 tk szódabikarbóna
1 narancs reszelt héja

400 gramm mascarpone
4 dl habtejszín
1 csomag zselatin fix
2 narancs reszelt héja
1 narancs leve
20 dkg cukor (ízlés szerint lehet kevesebb)

A tésztához a tojás sárgáját habosra keverem a cukorral, a mandulát összekeverem a szódabikarbónával, narancshéjjal, majd a habbá vert fehérjével együtt óvatosan belekeverem a sárgájába.
Sütőpapiros tepsiben 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütöm. Rácsra teszem hűlni, majd 2 fele vágom. (Ha ügyes vagyok, mehet 3fele is). Közben 2 narancsot, aminek a héját reszeltem, megpucolok, felszeletelem, és a sütőben sütöm még fél órát. Ez lesz a díszítés!

A krémhez a mascarponét a narancslével, a héjjal, a cukorral elkeverem, visszateszem a hűtőbe fél órára. Felverem a tejszínt is, hozzákeverem a zselatint, majd a mascarpone krémet. A lapok számával arányosan osztom szét a krémet, hogy a tetejére és az oldalára is jusson. Betöltöm, egyengetem, hűtőbe teszem. Másnap a megsütött narancs szeletekkel díszítem, és felfalásra feltálalom.
Jóétvágyat!

Az eredeti recept itt, ahol is nem cukorral, hanem más édesítővel készült, könnyű kis diétás tortaként szerepel! Tiszta paleo:)